Aki ismeri az ALL IN natural food termékeket, az biztosan találkozott már az egyik kezdeti termékünkkel, az élőflórás kókuszjoghurtokkal. Ez a termékcsalád nem véletlenül kapta meg az “élőflórás” jelzőt, hiszen 7 féle élő & aktív kultúrát és számtalan prebiotikumot tartalmaz. De mit is jelent ez pontosan és miért jobb nekünk, mint a többi növényi joghurt? Győző-Molnár Annával készült interjúnkból ez, és még sok más érdekesség kiderül. 

Orsi: Kezdjük talán a bélflóra témájával, hiszen a probiotikus élelmiszerek elsősorban a bélflóránk állapotát támogatják. Miért fontos, hogy a bélflóránk egészségét megőrizzük és honnan tudjuk, ha felborult az egyensúly?

Anna: Közel 10 trillió baktérium népesíti be a beleinket, egyedszámuk tízszeresen meghaladja a szervezetünk összes sejtjének a számát. Éppen ezért nem meglepő, hogy szerepük fontos, és nélkülözhetetlen az emberi szervezet számára. Ők termelik meg számunkra a B- és K-vitaminok nagy részét, hormonokat (pl. szerotonin), részt vesznek az immunitásban, a bélhám védelmében, és hatékonyan eltávolítják a patogén baktériumokat. Nagy szerepük van a tápanyagok felszívódásában is. Az általuk termelt vegyületek, az ún. rövid szénláncú zsírsavak fokozzák a szervezet inzulinérzékenységét, és fontos szerepük van az ideális testsúly kialakításában. Azonban az egyensúly könnyen felborulhat, antibiotikum és stressz hatására, illetve ha nem fordítunk elegendő figyelmet a jó baktériumaink táplálására. Ez utóbbit az étkezésünkkel tudjuk befolyásolni, éppen ezért nem mindegy, hogy mit fogyasztunk.

A felborult bélflóra első jelei lehetnek az állandó haspuffadás, teltségérzet, székrekedés, vagy éppen a tartós hasmenés, egészen olyan emésztőrendszeri funkciózavarokig bezárólag, mint az IBS (irritábilis bél szindróma). Ezek az állapotok azonban maguk után vonzhatnak más tüneteket is, amelyeknél nem is gyanakodnánk, hogy az okok a kóros bélrendszerre vezethetőek vissza. Például neurológiai betegségek esetén: hiszen a bél mikrobiom a központi idegrendszerrel is szoros kapcsolatban ál.

Orsi: Mi szükséges ahhoz, hogy hosszú távon fenntartható legyen az egészséges bélflóra? 

AnnaMár egészen a születésünk körülményei meghatározzák, hogy a bélflóránkba milyen baktériumtörzsek népesülnek be. Természetes szülés esetén a baba már a szülőcsatornán való áthaladásnál megkapja az anya végbél-és hüvelyflórájának egy részét, ezek lesznek az első baktériumok, amelyek a tápcsatornán keresztül a steril bélrendszerbe kerülnek. Aztán a környezettel, életkörülményekkel, táplálkozással vagy éppen gyógyszerekkel (antibiotikumokkal) ezen baktériumok száma illetve aránya folyamatosan változik az évek során. Az, hogy felnőttként mivel tápláljuk a bélflóránkat, csak rajtunk múlik, ezért nem mindegy, hogy milyen ételeket fogyasztunk. Az egyik legfontosabb, hogy kerüljük a feldolgozott élelmiszereket, különös tekintettel a finomított szénhidrátforrásokat (pl. finompékárukat, süteményeket, édességeket), hidrogénezett növényi olajokat.

A bélflóra változatosságának, sokszínűségének feltétele a kiegyensúlyozott, vegyes táplálkozás. Próbáljunk minél változatosabb zöldségfogyasztásra törekedni, amennyire az emésztésünk engedi. És itt jön szóba a pre- és probiotikus élelmiszerek szerepe…

Orsi: Mi a különbség a prebiotikum és probiotikum között?

Anna: A probiotikumok azok a mikroorganizmusok, amelyek szájon keresztül jutva élve érik el és népesítik be a vastagbelet, majd ott megtapadva hasznos funkciót töltenek be: kedvező hatással vannak egészségi állapotunkra, és csökkentik egyes betegségek kockázatát. A prebiotikumok ezzel szemben olyan emészthetetlen rostok, amik a vastagbélben elő “jó” bélbaktériumok által emésztődnek, amely során számunkra kedvező anyagcseretermékek keletkeznek. Ezek közül a  szénláncú zsírsavak (SCFA) javítják a bélfal épségét, gyulladáscsökkentő hatásuk van, és segítenek az elhízás megelőzésében.

Orsi: Milyen probiotikus élelmiszerek fogyasztását javaslod és milyen gyakorisággal? 

Anna: Legtöbben a “probiotikus” szó hallatán egyből a hagyományos joghurtra, vagy kefirre gondolnának, holott a tehéntejből készült terméket sokan nem fogyaszthatnak tejfehérje-tartalmuk miatt. Ezek helyett megfelelő opciók a növényi joghurtok, amelyek közül sajnos nem találunk sok olyan lehetőséget a hazai élelmiszerláncok polcain, ami megfelelő összetevővel rendelkezne…Erre nyújt jó megoldást az ALL IN élőflórás kókuszjoghurt, amit én is nyugodt szívvel ajánlok a vendégeimnek. Mindezen túl, kiváló lehetőségek a fermentált zöldségek, úgymint a házi kovászos uborka, vagy a hagyományos savanyúkáposzta, ezeknek a fogyasztását én minden étkezés mellé javaslom. 

Probiotikus élelmiszerek még a kovászolt pékáruk és az érlelt húskészítmények is. Ha pedig szeretjük az ázsiai ízeket, akkor érdemes kipróbálni a tradicionális japán levest, a misot, vagy a fermentált szójababot (natto, tempeh). Szinte valamennyi kultúra büszkélkedik ilyen probiotikus kincsekkel, nem véletlenül.

Orsi: Miben más az ALL IN élőflórás kókuszjoghurt, mint a boltban kapható társai?

AnnaAz ALL IN kókuszjoghurtok 7 féle élő és aktív baktériumkultúrát tartalmaznak, 100 ml mennyiségben ez 70 milliárd probiotikus baktériumot jelent. Emellett hozzáadott prebiotikus rostokat is találunk az összetevők között, ami szintén egyedülállóvá teszi őket a hazai piacon. Azontúl, hogy teljes egészében a glutén és tejmentesség elvei szerint készülnek, szójamentesek is. A gyümölccsel édesített termékek sem tartalmaznak hozzáadott cukrot, az édes ízt a gyümölcsben előforduló természetes cukrok adják.

Orsi: Mi a kedvenc ételed, amihez kókuszjoghurtot szoktál használni/fogyasztani? 

AnnaSzeretem az ételek természetes ízét, ezért gyakran csak magában fogyasztom, nagyon krémes, finom ízvilága van így is. Edzés után gyakran felturbózom: teszek bele egy banánt, bogyós gyümölcsöket, kókuszreszeléket, növényi fehérjeport és egy kevés kollagént. Meglepően finom sós ételek mellé is, mártogatóst szoktam készíteni belőle, ha kevés borssal, fokhagymával, lime levével és sóval elkeverem a natúr verziót. Ez nagyon jól passzol sült édesburgonya- vagy bármilyen zöldségchips mellé, de salátaöntetnek is kiváló.

ALL IN natural food - paleo és vegán kókuszjoghurtok

Annát érdemes Instagramon is bekövetni, hiszen rengeteg hasznos tartalmat oszt meg a követőivel. Instagramon @gymanna_fit néven találjátok meg.

A kókuszjoghurtunkat megtaláljátok országszerte az INTERSPAR üzletek és SPAR szupermarketek kínálatában és további viszonteladó partnerünknél. Ide kattintva a BOLTKERESŐ oldalunkon találjátok magunkat. Webshopunkban minden termékünk rendelkezésetekre áll, ha még nem regisztráltatok, gyertek, széles termékkínálattal várunk titeket!

Reméljük tetszett nektek ez az átfogó cikk a témában. Ha szeretnétek hasonló tartalmakat, nyugodtan írjatok nekünk témajavaslatokat Facebook-vagy Instagram üzenetben! 🙂